Örvényes

A Balaton part legkisebb települése

+36 87 449 034

polgarmester@orvenyes.hu

www.orvenyes.hu

Fotó: Kálmán Andrea

Örvényes a Balaton északi partján fekvő 170 lelkes kis település, amelyen a 71-es észak-balatoni főút halad keresztül.

Az avarok, majd a rómaiak idején is már lakott hely volt. Nehezen megtalálható lelőhely volt például a Balatonban, az Örvényes előtti vizekben feltételezett egykori sziget, amelynek létét több forrás is megerősítette. A XVIII. században például, amikor igen alacsony volt a tó vízszintje, feljegyezték, hogy Örvényes előtt falak álltak ki a vízből, és az 1990-es évek elején találtak is ott, a víz alatt Árpád-kori és bronzkori kerámiákat. A tavalyi merülések során igazolódott a régészek feltevése: az akkori vízszint alatt alig egy méterrel rábukkantak egy kör alakú zónára, amelyet az iszapos medertől eltérően bazaltkövek pettyeztek, és ahol rengeteg kerámiatöredéket is találtak. A cserepek a középső bronzkorból, mintegy 2500 évvel ezelőttről származtak.

Ennek alapján bizonyítható, hogy abban az időben a tó sokkal sekélyebb volt, a mai part közelében szigetek és félszigetek emelkedtek ki a vízből; ezek némelyikén falvakat építettek az emberek. A balatoni búvárok jelzései alapján az is világos, hogy a közelben több más - esetleg római kori - lelőhelyre is számítani kell. A környéken talált római kori épületmaradványok a III-IV. századból valók. Örvényes már a XI. század óta ismert malmairól is:1055. A község nevét először 1211-ben említik, mint a Tihanyi Bencés Apátság birtokát. A középkorban ezeken a birtokokon virágzó élet volt, gazdálkodók és mesteremberek lakták.

A török pusztítás következtében 1593-ban szinte teljesen elnéptelenedett falut 1733-ban Grasso tihanyi apát német telepesekkel népesítette be Rheinland-Pfalz -ból. Ennek emlékére szerepel Örvényes címerében a tartományi címerrészlet. Ők már a másik domboldalra, a későbbi római katolikus, új templom köré építették házaikat. A falu mai képe akkortól alakult ki. Manapság elsősorban szőlészettel, borászattal, szobakiadással foglalkoznak. A jó bor, na meg a szép vidék csalogatják a vendégeket. Évente mintegy 3000 vendégéjszakát töltenek a nyaralók a községben. Örvényest körülöleli a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, amelybe kellemes túrákat lehet tenni: például a Pécsely patak völgyébe, északra, a régi bánya feletti őstölgyesbe, vagy a három kilométerre lévő Zádorvár romjaihoz. Szép fekvésű és csendes az Örvényesi strand is, ahova nem kell belépődíjat fizetni.

A falut ölelő lankánkon az őshonos balatoni fajtákat - olaszrizling, rizlingszilváni - termesztik. Feldolgozásuk, érlelésük az ősi receptek szerint, a szőlőhegyen lévő régi, családi pincékben történik. A termés jellegzetesen örvényesi: zamatos, kerek, tüzes. Örvényest körül öleli a Balaton-felvidéki Nemzeti Park.

Dörgicse és Környéke Borút Egyesület

Balatonfüred-csopaki borvidék

Balatonfüred-Csopaki körzet